– Ugye most csak szórakozol, Tonia? – vonta fel a szemöldökét Rhodey.
– Bocsi, hogy nem szóltam... De kicsit elfoglalt voltam – felelte bűntudatosan a zseni.
– Remélem, tisztában vagy vele, hogy rátok kéne hívnom a nemzeti gárdát?
– De nem fogod – vágta rá magabiztosan a nő.
– Csak azért, mert reménykedem benne, hogy a Bosszúállók együtt képesek kordában tartani a pszichopata ex-pasidat.
– Soha az életben nem volt a pasim! – háborgott Antonia.
– Ez azért elég merész kijelentés, főleg, mivel van egy lányotok.
Loki mindeközben rezzenéstelen arccal bámult ki az ablakon, és látszólag figyelmen kívül hagyta a beszélgetést, mintha nem is hallaná, azonban nagyon is tisztában volt mindennel.
– Lényegtelen – sóhajtotta a feltaláló.
– És így hogyan szeretnél eljutni az értekezletre? Az igazgatótanács elég agybajt fog kapni attól, hogy a kicsivel jelensz meg.
– Leparkolom a folyosón, vagy tudom is én, és bízom benne, hogy nem akar majd kószálni – pillantott a mágusra. – Hé, Houston hívja az istenek gyöngyét.
– Nem vagyok süket, királynőm – húzódtak macskavigyorra az ajkai.
– Ezt még egyszer ne! – mordult fel Toni.
– Ugyan mit? – tetette a hülyét.
– Leszel kedves rendesen viselkedni, amíg én a konferencián leszek? – sóhajtotta beletörődően.
– Unatkozni fogok – jelentette be kényesen.
– Az engem egy csöppet sem érdekel.
– De ha már egy helyiségben kell velem tartózkodnod, akkor fog.
– Ezt vegyem fenyegetésnek? – vonta fel Tonia az egyik szemöldökét.
– Nem, ez figyelmeztetés. Elég rossz fiú tudok lenni, ha unatkozok – vigyorgott.
– Választhatsz – emelte fel mindkét kezét a nő, mire az isten arcát beborította a zavarodottság.
– Mégis mit?
– Hogy melyik kezemmel fogom eltörni az állkapcsodat – sziszegte a nő.
– Ó, ez nagyon édes, de legfeljebb a kezedet törhetnéd el. Azt pedig nem szeretném.
– Még meggondolom, hogy az út további részét kómában töltsd-e – húzta el a blézerét, hogy a férfi megpillanthassa a sokkolót.
– Befejeznétek? Tisztára, mint két agyhalott tinédzser – horkant fel Rhodey.
– De hát fenyeget! – fordult felé Loki, tágra nyílt kiskutyaszemekkel, megbántott kölyköt mímelve.
– Uram. Atyám – kommentálta az ezredes. – Nem tinédzserek. Öt évesek...
– Azért valld be, élvezed, hogy egy több ezer éves isten óvóbácsinak nézett téged. Én legalábbis élvezem a bántalmazó szerepét – magyarázta Toni, miközben elégedetten hátradőlt az ülésben.
– Csak ezeregyszáz – helyesbített a mágus.
– Figyelj, Tones, én hatalmas rajongója vagyok a Rogers-szel való viharos, plátói és keszekusza kapcsolatotoknak, de biztos, hogy jól választottál? – Válaszul a nő csak ismét felvonta a szemöldökét. – Oké-oké, értem, de csak mondom, hogy ez a fickó pont olyan elmebeteg, mint te.
– És? – morogta egyre sötétedő tekintettel a zseni.
– Szerintem eltévesztetted a házszámot, töpörtyű. Óvóbácsi van egy millió, de még egy óvodás... Nos, azért egy másik világba kell menned – kelt fel a férfi, mivel a felszállás óta, azaz másfél órája már ott ücsörgött, és elgémberedtek a tagjai.
– Nagyon remélem, hogy gúnyolódsz...
– Nem, akkor tettem, mikor azt mondtam, nagy rajongója vagyok a románcotoknak a Kapitánnyal – veregette meg a vállát, majd elsétált.
– Szerintem kedvel – nevetett Loki.
– Ne keverd össze azzal, hogy utálja Steve-et – vágta rá, majd kivette a hordozóból Cerise-t, és elviharzott.
Már beesteledett, mire landoltak a repülőtéren, Toni hullafáradt volt, és semmi másra sem vágyott, csak a puha ágyra a hotelszobában. Szerencsére a bejelentkezés könnyen ment, mivel az isten vette a fáradtságot arra, hogy a kis illúzióival megtévessze a recepcióst. Na, meg a hamis iratok sem jöttek rosszul... A nő szándékosan két szobát vett ki, ám mikor azok elfoglalására került a sor, Loki makacsul lecövekelt az ő ajtaja előtt. Mivel arra nem volt ereje, hogy valami frappánsat vessen oda neki, így csak felvonta a szemöldökét.

– Összeszűkült az erőtér – tájékoztatta egy elégedett vigyor kíséretében.
– Hazudsz – állapította meg Antonia, majd mit sem foglalkozva vele, bement a szobájába, aztán az orra előtt csapta be az ajtót.
Azonban igaznak bizonyult, mivel a szoba közepén megtorpant, és képtelen volt tovább menni. Szitkozódva próbálkozott ismét, de hátratántorodott, minden egyes újabb kísérleténél pedig egy közelebb került az ajtóhoz.
– Gyere be – sóhajtotta beletörődően.
Az isten nem tétovázott, és ugyan próbált komolyságot erőltetni az arcára, csak úgy sütött róla az elégedettség, majd, mintha csak otthon lenne, levetette magát az ágyra.
– Tájékoztatlak, hogy a földön alszol – morogta a nő.
– Miért is? – vonta fel a szemöldökét.
– Mert nem alszom veled egy ágyban. Ráadásul nem így terveztem. Mi történt?
– Túl sokat varázsolgattam.
– Mit műveltél?
– Álcáztam magam, ahogy kérted. Arról már nem tehetek, hogy Odinnak ez nem tetszik.
– A családotokban ez valami szokás, hogy kerítőt játszotok?
– Miért lenne az? – érdeklődött szórakozottan.
– Csak aludni szeretnék, mert kimerült vagyok. Olyan nagy kérés ez?! – pillantott az ég felé.
Cerise épp ebben a pillanatban döntött úgy, hogy a színes plüss, ami eddig lekötötte a figyelmét, nem olyan érdekes, és sírni kezdett. Antonia azonnal kiszabadította a hordozóból, felvette, ringatta, lassan pedig meg is nyugodott a kicsi.
– Zuhanyozni akartam, tücsök – magyarázta a lányának, mélyen a smaragdzöld szemekbe nézve. – Gondolom, erről lemondhatok, igaz? Mi lesz veled a szeparációs szorongásnál?
– Menj, majd én vigyázok rá – ajánlotta fel Loki.
– Hogyne – horkant fel a nő.
– Komolyan.
– Nem bízom benned.
– Az én lányom is, csak nem csinálok vele semmit! – csattant fel a mágus.
– Hah, jól van, győzött a kimerültség – lehelte, majd a lányához fordult. – Apád szeretne veled lenni egy kicsit. Mit szólsz hozzá?
– Szerintem semmi kivetése ellene – kotyogott közbe a férfi.
– Őt kérdeztem – villant felé a tekintete. Cerise azonban ekkorra már érdeklődve vizsgálta az apját, majd kapálózni is kezdett, épp csak a hisztiig nem jutottak el. – Áruló – mondta a kicsinek, miközben átadta az istennek.
Loki arrogáns álarca azonnal szertefoszlott, helyét gyengéd kifejezés váltotta fel. Antonia gyomra bukfencet vetett a látványra, mert egészen eddig fogalma sem volt róla, hogy a mágus tud ilyen is lenni. Az csak tovább fokozta a döbbenetét, hogy Cerise igencsak vevőnek bizonyult az apjára, mivel olyan szélesen vigyorgott, mint mikor huzamosabb idő után kerül csak vissza az anyjához. A hosszú, fekete sörény pedig külön lenyűgözte a gyereket, érdeklődve vizsgálta az apró fonatokat, amik a göndör tincsek között rejtőzködtek. Loki meg csak nevetett rajta, és akkor sem lett dühös, mikor az apró ujjak a loboncába akadtak.
– Óvatosan, kölyök – szabadította ki az aprócska kezet. – Édesanyád haját is így téped? – kuncogott.
A kislány hangos nevetésbe kezdett, Tonit pedig elfogta az aggodalom, hogy a gyerek a nagy jókedvben elfelejt levegőt venni. Csak állt a fürdő ajtajában, és figyelte őket, ám a másik kettő annyira belefeledkezett az ismerkedésbe, hogy tudomást sem vettek róla.
– Hmmm... Értem – állt fel Loki, majd az ablakhoz sétált.
Közben módszeresen hátra dobta a tincseit, ám ez a kislánynak annyira nem tetszett, és már majdnem rákezdett.
– Tudom, tudom, hogy tetszik, de nem tanácsos mások haját tépkedni. Kivéve a nagybátyádét, azt lehet, sőt kell is. Bizony, Thor megérdemli – mosolygott rá, ám Cerise továbbra is a sírás határán állt. – Jól van – sóhajtotta, aztán előrefésült egy fonatot. – Ha nagyobb leszel, neked is ilyen szép, hosszú hajad lesz. Legalábbis, azt hiszem... A fonat? Ó, majd befonom neked. Hogy mikor? Amint elég hosszú hozzá a hajad.
A gyerek abban a pillanatban ismét tökéletes zenbe került, amint megkaparintotta a tincset. Toni továbbra is az ajtóban állt, és nem tudta, mit kellene éreznie. Egyfelől bűntudata volt, amiért eddig nem hagyta, hogy legalább egy kis időt töltsön Loki a lányukkal, másrészt teljesen ledöbbent, mivel az isten remekül kijött a kölyökkel.
– Azt mondtad, nem mászkálsz a fejében – szólalt meg végül. A mágus felé pillantott, majd elmosolyodott.
– Nem is, de veszettül kíváncsi, és mivel ez elég erős, így hangosak a gondolatai. Inkább csak foszlányok, de… – felelte.
– De? – vonta fel a szemöldökét.
– Ha nem érzékeled mindezt, nem is értheted, miről beszélek. A lényeg, hogy ez nem telepátia, és csak azt hallom, amit ő is akar, hogy halljak. Egyébként, nem azt mondtad, hogy zuhanyozni indulsz?
– Előtte megbizonyosodtam róla, hogy tudod kezelni – sóhajtotta, majd megfordult, és magára zárta a fürdő ajtaját.
Egy órával később tűnt csak fel ismét, hullafáradtan, majd leragadó szemekkel. Fürdés közben persze hallotta, hogy Cer hangosan kacag, és többször is elhatározta, hogy azonnal megnézi, minden rendben van-e, viszont végül nem tette. Visszatérve azonban a kislányt az ágyon elnyúlva találta, mellette pedig Loki ült, és ugyan egy könyv volt a kezében, a legkisebb mozdulatára is a kicsi felé kapta a tekintetét.
– Azt nem mondtam, hogy altasd is el, de köszi – lépkedett közelebb Toni.
– Nehezen alszik, mi? – kuncogott az isten.
– Csak este. Mivel ennyi ember van körülöttünk, túlpörög addigra, és nincs az az isten, aki tíz előtt ágyba tenné – magyarázta, miközben egy törülközővel felitatta a hajáról a vizet.
– Úgy tűnik, mégis van – húzódtak ravasz mosolyra a mágus ajkai.
– Húzódj arrébb – kérte, immár az ágy mellett toporogva.
– Miért is? – vonta fel a szemöldökét a másik.
– Mert aludni szeretnék, azért. Holnap vezetőségi értekezlet lesz, és ki kell pihennem magam.
– Cer veled alszik? – érdeklődött, addigra az ágy másik oldalán terpeszkedve.
– Nem arról volt szó, hogy nincs varázslás?
– Azt mondtad, menjek arrébb.
– Mindegy – bújt be a takaró alá, majd gyengéden végigsimított a lánya arcán.
– Hoztam neked bort – mutatott az éjjeliszekrényen álló pohárra Loki.
Antonia gyanakodva pislogott előbb az italra, majd az istenre, de végül arra az elgondolásra jutott, hogy a hazugságisten csak nem akarja őt megölni, így elvette, és belekortyolt. Régen ivott már olasz bort, hiszen legutóbbi látogatásakor várandós volt, így nem tehette meg, éppen ezért lehunyt szemmel élvezte néhány másodpercig az italt. Aztán megállapította, hogy Loki vagy az ő gondolataiban is turkál, vagy csak ráhibázott, mert a kedvence volt.

– Hogy csináltad, mikor rád bíztam Cerise-t? – kezdte élesen, mikor eljutott a tudatáig, hogy fogalma sincs, a férfi mégis hogyan szerezte.
– Van szobaszerviz, Antonia – felelte egyszerűen.
– És honnan tudtad? – folytatta a faggatózást.
– Mégis mit?
– Hogy ez a kedvencem.
– Nem tudtam, a neve alapján választottam.
– Nem hívtak? – váltott témát.
– Úgy érted, a bazári majom keresett-e a hotel telefonján? – horkant fel.
– Ez egy igen... – kortyolt inkább ismét a borba, majd feszülten igazgatni kezdte a köntösét a lábain.
– De az ezredes elintézte a dolgot. Egyébként, csak kérdezem, mi ez a mosolyszünet?
– Mert te aztán csak úgy érdeklődsz... – forgatta a szemét.
– Egy szóval sem mondtam, hogy nem örülök – suttogta egy pislogással később az isten, mindössze néhány centi távolságból.
Lehetetlen lassúsággal, tekintetét mélyen a nőébe fúrva vette ki a kezéből a borospoharat, majd lerakta melléjük, és ugyan ezen kívül semmi mást nem csinált, de már mindezt olyan erotikusan tette, hogy Tonia szíve hevesen kezdett dobogni, a levegő a tüdejében rekedt, pupillái kitágultak. A váratlan közelségtől teljesen ledermedt, Loki pedig látva, hogy nem fog menekülni, óvatosan, mélyen a szemébe nézve közeledett. Ezúttal eszében sem volt őt ellökni, csak lehunyta a pilláit, mikor megérezte az isten hűvös leheletét az ajkain, majd türelmetlenül, megunva a feszült várakozást kapott a másik szája után. A csók gyengéd volt, ismerkedő, elővigyázatos, mintha a férfi attól félne, hogy bármelyik pillanatban elillanhat. Aztán elszakadtak egymástól, utána ismét összeforrtak, és ez így ment tovább, minden egyes alkalommal egyre hevesebben, egyre több, míg a levegő hiánya miatt huzamosabb időre szétválni kényszerültek.
– Gyönyörű vagy – suttogta Loki, vágytól rekedten.
– Nem volna szabad – motyogta a nő.
– Mi tart vissza?
– Jelenleg? Hogy a lányunk alig néhány centire alszik tőlünk.
– Emiatt ne aggódj – mosolyodott el, a következő pillanatban pedig a mágus fordított a helyzetükön, így a nő került felülre, azonban alig, hogy megtalálta az egyensúlyát, legurultak az ágyról.
Újabb csókcsata vette kezdetét, ezúttal sokkal hevesebb, követelőzőbb. Aztán fogalma sincs, hogyan, de ujjai a sötét hajzuhatagba túrtak, szabad keze pedig beférkőzött a férfi inge alá. Minden olyan gyorsan történt, hogy fel sem fogta, csak ő létezett, és a pimaszan vigyorgó isten, és azok a csodálatos, jéghideg ajkak. A ruháik hamar eltűntek, és őszintén, bele sem gondolt abba, mit művel, csak tette, mert a vágy lángjai égették minden egyes porcikáját, és nem számított semmi, sem a másnapi értekezlet, sem Rogers.
Épp csak annyira sikerült egy pillanatra észhez térnie, hogy az éjjeliszekrény felé kezdjen el kapirgálni szabad kezével, mivel a másik túlságosan el volt foglalva Loki hófehér bőrének felfedezésével, ám az isten hamar elkapta, és visszahúzta.
– Gumi – zihálta, a férfi pedig megakadt a csókban, és zavart arckifejezéssel szakadt el tőle.
– Mi? – nyögte.
– Tudod, óvszer. Franc tudja, mi van velünk, de jelenleg nem akarok még egy gyereket – magyarázta.
– Aha... – bólintott lassan, mire Antonia azonnal leszűrte, hogy valószínűleg nem tart magánál.
– Van nálam – nyugtatta meg, majd lustán kinyújtózkodott, remélve, hogy megtalálja valahol a táskáját.
– Miért tartasz magadnál? – vonta fel a szemöldökét a másik, vágytól még mindig sötét, homályos íriszei pedig kitisztulni látszottak, a sűrű köd, mely eddig elfedte, kezdett feloszlani.
– Épp ilyen helyzetekre – felelte, majd diadalittasan elmosolyodott, mikor megfogta a táskáját, ám az leesett.
Egyetlen pillanatra mindketten megmerevedtek, a pánik felkúszott a torkukba, hogy talán felkeltették Cerise-t, éppen ezért füleltek egy darabig, míg szinte egyszerre kiengedtek egy megkönnyebbült sóhajt.
– Alszik – tájékoztatta a férfi.
– Tudom – motyogta csak félig figyelve, mivel az apró tasak megtalálására koncentrált. Mindent talált, olyasmiket is, amiket eddig elveszettnek hitt, ám azt nem, amire szüksége volt, így végül fogta az egészet, és kiborította a padlóra. Loki szórakozottan figyelte, smaragd szemei minden mozdulatát követték. – Megvan! – suttogta boldogan, aztán visszafordult az istenhez, és ismét megcsókolta. – Remélem, tudod, hogy kell használni – motyogta az ajkaiba.
– Őszintén? Azt hiszem... – kezdte, ám Toni félbeszakította.
– Egy nem is megfelelt volna – motyogta, majd a fogai közé vette a csomagolást, és kibontotta.
Az isten ezt a pillanatot választotta arra, hogy ezúttal az ajkaival kezdje el bejárni azt a heves, türelmetlen útvonalat, amelyet eddig a kezeivel fedezett fel. Antonia lehunyt szemmel sóhajtott fel, és nagyon vissza kellett fognia magát, hogy ne legyen túl hangos. Aztán Loki fordított a helyzetükön, ő került alulra, a férfi pedig úgy terpeszkedett a combjai között, mint egy nagyon-nagyon elégedett macska, épp csak nem dorombolt.

– Loki... – sziszegte, miközben partnere dél felé vette az irányt a csodálatos szájával.
– Igen? – suttogta két csók között a bőrébe.
Szavak helyett azonban a tarkójánál megragadta, és felhúzta.
– Gumi – emlékeztette, aztán keze lejjebb vándorolt az isten derekáról, és sietve, rutinos mozdulatokkal a férfiasságára görgette az óvszert.
– Túl sokat aggodalmaskodsz – lehelte az isten.
– Jobb, ha tudod a szabályt: nincs gumi, nincs dugi. Most pedig térdre! – sziszegte a fogai között.
– Ez az én szövegem... – forgatta a szemét a másik.
– Térdre! – ismételte meg, ezúttal lángoló tekintetét a férfiéba fúrva. Loki szinte megremegett Toni tekintélyt parancsoló hangjára, és eszébe sem jutott nem teljesíteni, amire a királynője utasította. – Épp elég fejfájást okoztál nekem, főleg a meggondolatlan száddal, úgyhogy most tedd hasznossá – lehelte.
Megremegett, amint megérezte magán az isten száját, egyik kezét a sajátjára tapasztotta, hogy tompítsa a hangját, a másikkal az ébenszín tincsekbe túrt, lába a partnere vállán nyugodott. Háta ívbe feszült, mint az íj húrja, s épp egy rövid, keserves pillanat választotta el az orgazmustól, mikor Loki abbahagyta eddigi ténykedését, felemelte a fejét, tekintetét az övébe fúrta, és így kúszott fel, el nem engedve a pillantását.
– Mit művelsz? – sziszegte elégedetlenül.
– Imádom az istennőmet – felelte ragyogó szemekkel és mosollyal, aztán a dereka köré rendezte a nő lábait, így csak centik választották el őket egymástól.
– Csak mondom, szeretem a hosszú előjátékot – sóhajtotta, mert az isten belecsókolt a nyaka és a válla találkozásánál lévő vékony bőrbe.
– Kétségtelen, de ne húzzuk az időt – motyogta.
– Kivételesen egyetértek – zihálta, aztán türelmetlenül előrébb lökte a csípőjét, amit a másik egy halk kuncogással jutalmazott.
A világ akkor kezdett darabjaira hullani, mikor Loki még előrébb húzta őt, aztán lassan, kínzóan belé hatolt. A férfi mély, vadállatias morgást hallatott, s épp csak Antonia magasba szökő hangja tartotta vissza attól, hogy teljesen elveszítse az önkontrollját. Toni lehunyta a szemét, csak fürdött az érzésekben, az imádatban, amelyet minden, eleinte lassú, később szenvedélyesebb tempójú lökés, jéghideg csókok, és félőrülettől terhes nyögések hordoztak, s még a beteljesülés pillanata után is ott rezgett közöttük. A nő szíve hevesen dobogott, még percekkel azután is, hogy mindketten elélveztek, az ölelés, amelybe egymást vonták egészen azt az érzést keltette benne, mintha hazaért volna. Be kellett vallania, nagyon régen nem volt része ilyen jó szexben, és szinte egy második beteljesülésként telepedett rá ez a gondolat.
Csak feküdtek, összeforrva, a jég tűzbe olvadt, a tüzet pedig kioltotta a jég, és egyikük sem mozdult, mindössze hallgatták a másik megnyugodni látszó lélegzetét. Antonia pedig ragyogott, akár az erejét visszanyerő istenek és istennők, és biztos volt benne, hogy még másnap is csak úgy sugározni fog a „jól megdugtak” kifejezés az arcáról, melynek tudomására hozását Rhodey nem hagyja majd ki.
Loki eközben azzal küzdött, hogy a rá telepedő, őrültségnek épp csak nevezhető állapot elmúljon. A nő közelsége, az egész, ami közöttük történt, teljesen eszét vette, szinte függővé tette, még többet akart, örökre imádni az istennőjét, és őszintén, se a következményekbe nem gondolt bele, az pedig végképp nem érdekelte, ez mennyire lehetséges. De a halandója fáradt volt, és másnap különösen fontos megjelenésre készült, éppen ezért nem mesterkedett azon, hogy a mindkettejüket elsorvasztó lángokat felélessze a kellemes parázslásból, csak feküdt az oldalán, és Tonia hosszú, csokoládészín tincseit simogatta.
– Elmegyek zuhanyozni. Jössz? – suttogta a nő.
– Nem. A holnapi fontos nap lesz számodra, aludnod is kell – felelte, utalva ezzel arra, hogy ez nem épp a legjobb ötlet.
– Fogalmad sincs, mennyire szívós vagyok – eresztett el egy magabiztos mosolyt a nő, majd kérdés nélkül talpra rángatta az istent.
– Ó, hát nem vagyok én semmi jónak az elrontója – viszonozta a gesztust Loki, aztán követte őt a fürdőszobába.
Toninak meg kellett állapítania, hogy míg egészen eddig kényelmetlennek tartotta a zuhanyzóban való szexet, igazán kellemes tud lenni, ha a partnere elég figyelmes.
Ugyan Loki azt jósolta, hogy reggelre hullafáradt lesz, ehhez képest az isten dőlt ki olyan hajnal öt és fél hat között, és azóta húzta a lóbőrt. Antonia ehhez képes fit volt, és friss, és miután a férfi elaludt, készülődni kezdett. Cerise teljes nyugalomban átaludta az éjszakát, sőt, hétig egy hangja nem volt, akkor is csak azért ébredt fel, mert megéhezett.
Toni így hát félbehagyni kényszerült a sminkelést, aztán kotyvasztott egy kis tápszert a kislánynak, majd megetette, azonban nem tudta folytatni, amit elkezdett, mivel Cer rajta csüngött, és nem hagyta, hogy az anyja bármit csinálhasson. Épp ebben a pillanatban érkezett meg Rhodey, egy szolid kopogás után be is lépett a lakosztályba, és még az alvó istent sem pillantotta meg, mikor összerakta a képet.
– Remélem nem Rogers jött utánad – vigyorgott.
– Mégis miből gondolod? – vonta fel a szemöldökét a nő.
– Mert süt az arcodról, hogy jól megdugtak – forgatta a szemét.
– Kezd romlani a szemed – intézte el ennyivel.
– Na, azért hülyének ne nézz. Elég nyilvánvaló mellesleg, hogy az ágyadban szundikáló istenveréssel ismerkedtetek meg közelebbről. De engem nem zavar, ameddig nem a drága Kapitányod találom itt...
– Nem zavar? – horkant fel.
– Szerintem titkol előled valamit, és ez a valami egy másik nő. Szóval, a fagyi csak visszanyalt...
– Jesszusom, Rhodey! Te nem vagy normális...
– Miért, ezt te csak valami kalandnak fogtad fel, vagy mi?
– Jó, dugtunk, na és? Csak... Csak egyszer fordult elő...
– Ugye te most szívatsz, hogy Rogers elé fogsz állni, és elmondod neki, hogy jaj, bocs, megcsaltalak a lányom apjával, de szeretnék mindent helyrehozni?! Utána csak még jobban rád fog szállni, az istenért! Igen, tudom, mi a helyzet, totál féltékeny a szőke lovagod, ne nézz így rám.

– Nem, nem fogom elmondani neki.
– Még jobb! És te akartál őszinte kapcsolatot?!
– Nem, nem érted. Egy ideje... Azon gondolkodom, hogy talán jobb lenne szünetelnünk...
– Hadd találjam ki, mióta itt van Loki – kotyogott közbe.
– Nem, vagyis de... De nem ő az oka. Vagyis igen, de... Megőrjít a féltékenysége, a sírba visz vele, ezzel az egész helyzettel, és totál elhidegültünk, és... – hadarta.
– Levegőt is vegyél – javasolta a barátja.
– Talán jobb lenne mindkettőnknek, ha...
– Ezt magyarázom, amióta együtt vagytok! Te nem szereted őt, akárhogy is próbálod még magad is meggyőzni az ellentétéről, ezt pedig ő is tudja, és foggal-körömmel harcol, nehogy erre rájöjj, mert akkor elhagynád. Akit te szeretsz, az itt van tőled úgy három méterre, és húzza a lóbőrt. Amúgy is, Rogers nem a te stílusod, túl nyálas, túl jófiú, te pedig az ilyeneket nem szereted. Amióta ismerjük egymást, tudom, hogy a kattantakra buksz, Loki pedig elég pszichopata, úgyhogy elég egyértelmű volt az is, hogyha ti egy szobában alszotok – imitált idézőjeleket a levegőben – , abból nem alvás lesz.
– Nem szeretem, az isten szerelmére! Csak dugtunk, világos?! – rivallt rá.
– Ó, higgy, amit akarsz, Antonia Elizabeth Stark, de te totál belezúgtál ebbe a nem túl fiatal emberbe, és ezzel nekem semmi bajom, mert az ő őrültsége tökéletesen passzol a tiédhez – jelent meg egy szarevő vigyor az arcán.
– Menj a picsába! – sziszegte, aztán hátat fordított, és visszaindult a fésülködőasztalhoz, azonban eszébe jutott, hogy Cerise még mindig nála van, és vele nem tud túl sokra haladni, így dühösen trappolt vissza a legjobb barátjához, aztán a kezébe nyomta a lányát.
– Látod, még fel is kaptad rajta a vizet – nevetett.
A nő azonban tudomást sem véve róla Lokihoz ment, hogy felkeltse, ugyanis kezdetben zseniális terve, hogy hagyja a hotelban szunyókálni, akkor bukott meg, mikor rájött, hogy a következő emeletre sem jutna nélküle.
– Hahó, jó reggelt, hasadra süt a nap – sóhajtotta, miközben leült az ágy szélére, és bizonytalanul végigsimított az isten arcán.
A fekete hajú nem reagált, csak egy icipicit elfordította a fejét, hogy belesimuljon az érintésébe, úgyhogy Toni hamarosan rájött, ez lesz az út. Néhány perc múlva a szemét is kinyitotta, és álmosan nézett fel a nőre.
– Már reggel van? – motyogta, miközben felkönyökölt.
– Igen, és lassan indulnunk kéne, úgyhogy szedd össze magad – kuncogott Tonia, mivel túl mulatságos látványt nyújtott Loki ennyire álomittasan.
– Oké – egyezett bele, aztán visszahuppant a párnára, arccal lefelé.
– Loki... – morogta elégedetlenül a zseni.
– Mondtam, hogy jó – felelte tompán.
– Csak feküdsz, és még csak nyomát sem látom annak, hogy tettél volna bármit annak érdekében, hogy elkészülj.
– Nincs mágiám, úgyhogy fáradt vagyok.
– Ez a kettő mégis hogy függ össze?
– Úgy, hogy ha nincs mágia, majdnem olyan vagyok, mint egy halandó.
– Cáfolom – vágta rá azonnal Toni.
– Majdnem. Például fáradékonyabb vagyok. És nem vagy egyszerű eset, csak mondom.
– Hát te se. Na, kelj fel, gyerünk, aztán hozok neked kávét. Megfelel?
– Tisztára, mint a házasok – jegyezte meg az ezredes, aki végignézte a jelenetet. Jutalma egy felé vetett, gyilkos pillantás volt.
Aztán Tonia felkelt, és belekezdett a kávé elkészítésébe, míg Loki hatalmas nehézségek árán nekikezdett készülődni. A fürdőszobából kilépve aztán csak állt, mindössze egy törülközővel a derekán, és a nőt bámulta, aki immár saját magának készített italt.
– Hé, Loki – szólt oda neki Rhodey, aki az ágyon játszott Cerrel. Az isten erre kérdően felvonta a szemöldökét, többre nem tellett, mert iszonyatosan fáradt volt. – Remélem, olyan vagy, mint amilyennek Antonia gondol téged. Mert, ha igen, én neked szurkolok, tesó – suttogta vigyorogva, hogy a legjobb barátja ne hallhassa. Épp ekkor tűnt fel Toni, így a mágus nem tudott válaszolni, és hirtelen Rhodes is úgy tett, mintha semmi sem történt volna.
– Miért nem öltöztél még fel? – rivallt rá a zseni.
– Mert ötletem sincs, hol vannak a ruhák – felelte.
– Olyan vagy, mint egy gyerek – morogta Toni, miközben kinyitotta a szekrényt, majd a fotelba dobált egy fekete öltönyt, egy fehér inget és egy sötét nyakkendőt. – Óhajt még valamit, uram? – érdeklődött cinikusan.
– A cipő... – kezdte.
– Akkor keresd meg. Mellesleg, álcázni tudod magad, de egy kibaszott ruhát varázsolni valahonnan nem. Ha pedig boxert is szeretnél, bár tapasztalatom szerint semmi ilyesmit nem hordotok... Akkor az a fiókban van. Én ajánlom figyelmedbe, amúgy...

– Honnan szerezted ezeket?
– Neked vettem, agytröszt. Mit gondoltál, hagyom, hogy az asgardi hacukádban rohangálj? Így amúgy sem fognak felismerni. És öltözz már, az isten szerelmére!
– Jó-jó – kapta fel a ruhakupacot, majd a fürdőbe vonult.
– Ha a hajaddal mersz baszakodni egy órán át, belefojtalak a wc-be – kiáltotta utána Antonia.
Alig telt bele néhány perc, az isten felöltözve és nem túl boldogan állt a szoba közepén, várva, hogy Toni leellenőrizze. Mikor a nő azonban először meglátta, elakadt a lélegzete a látványtól. Ezelőtt soha sem látta Lokit ilyen elegánsan, vagy egyáltalán midgardi ruhákban, és meg kellett állapítania, hogy vékony, izmos alakjára tökéletesen simul az öltöny, amit sebtében választott ki, és amely ennél elegánsabb is lehetett volna, de nem adott túl hosszú határidőt, és csak ezt tudták elkészíteni ennyi idő alatt.
– Megfelel? – kérdezte a férfi, Toniát pedig ez rángatta vissza a valóságba.
– Meg – felelte halkan.
– Na, indulhatunk, fiatalok? – érkezett meg Rhodey, aki addig, míg az asgardi öltözött, átment a saját szobájába, Cerise-t pedig addig az anyjával hagyta.
– Mehetünk – pattant fel Toni, a két férfi pedig csak ekkor vette észre, hogy a nőre egy szövet hordozó van kötve, így a lánya elég közel lehetett hozzá, és a nehéz autós hordozót sem kellett cipelnie. – Most mit bámultok? Nem fogom azt a szart hurcolászni, nehezebb, mint Cer.
– Így fogsz bemenni az ülésre? – érdeklődött a legjobb barátja.
– Egyikőtök sem bír vele, ha rájön az ötperc, és inkább velem boruljon ki, mint két hozzá nem értővel... – forgatta a szemét.
– Ez azért sértő – jegyezte meg Loki. – Tegnap remekül elvolt velem.
– Nem túl sokáig, megjegyezném – felelte, miközben kilépett a folyosóra, nyomában a két férfival.
– A vezetőség nem lesz boldog – sóhajtotta Rhodes.
– Én meg szarok rájuk, én vagyok a tulajdonos, az én nevem villog a falon, szóval bekaphatják. Mellesleg, én kérek elnézést, én anya vagyok, a legrosszabbkor hívtak el, és ezt apám lehet, remekül meg tudta oldani, de én nem.
– Még több én, és esküszöm, falnak megyek – jegyezte meg Rhodey, míg Loki csak elmosolyodott.
Tonia egy darabig a saját gondolataival volt elfoglalva, na meg a lányával, ám néhány szinttel lejjebb két fiatal lány szállt be a liftbe, akik egy csöppet sem próbálták eltitkolni, hogy nagyon is tetszik nekik a kilátás, ergo Loki. Az isten természetesen tudomást sem vett róluk, ahhoz túl fáradt volt, és még a kávéját sem volt ideje meginni. A zsenit mégis frusztrálta, hogy a két fruska milyen pillantásokat vet az ő istenére, így hát megmutatta, hogy ő is tud bámulni, csak nem éppen barátságosan.
Sem Rhodes, sem a mágus nem értette, hogy Antonia mégis miért siet annyira az autóhoz, amely már sofőrrel együtt várta őket a hotel előtt, ahogyan azt sem, mi az oka annak, hogy egész úton csak csendben puffog. Különös viselkedése úti céljuk elérte után sem múlt el, sőt, csak egyre feszültebbnek tűnt, így legjobb barátja jobbnak látta hozzá sem szólni, azonban Loki volt elég bátor hozzá.
– Királynőm… – kezdte.
– Kuss! – sziszegte. – Leülsz szépen ide Rhodey társaságában, és nem mozdulsz innen, amíg meg nem látsz ebből a teremből kijönni, világos? – mutogatott egy hatalmas, fa ajtó felé.
Az istent meglepte a kitörés, olyannyira, hogy döbbenetében mindössze egy halvány bólintásra futotta. Tonia némileg elégedetten vette tudomásul, hogy megértettek egymást, aztán sarkon fordult, és a lányával együtt beviharzott azon a bizonyos ajtón. Loki számára teljesen érthetetlen volt az egész, mivel nem emlékezett semmi olyasmire, amivel valószínűsíthetőleg feldühíthette volna a nőt, és be kellett vallania, hogy a gyengéd ébresztés után egyáltalán nem esett jól neki az ilyesfajta bánásmód.

Körülbelül három óra telt el, teljes eseménytelenségben, Rhodey a telefonjával volt elfoglalva, szinte nem volt olyan pillanat, mikor nem fel-alá járkált a folyosón, de persze csak annyira ment messze, hogy a skandináv istenség a látóterében maradjon. Loki ezzel szemben csak ült egy helyben, és leginkább semmit sem csinált, vagy épp az alvás és az ébrenlét között ingázott valahol. Ilyen kimerülten nem volt nehéz teljesítenie a zseninek tett ígéretét, miszerint jól fog viselkedni, és még ha eszébe is jutott volna bajt keverni, Toni miatt megállta volna, hogy ne tegye.
A csendet és a nyugalmat végül a kirobbanó ajtó törte meg, amin Toni trappolt ki, természetesen csak még zabosabban, mint azelőtt. A gyanú, hogy az értekezlet valójában nem ért véget, akkor merült fel a két férfiban, mikor egyszerre négy embert rohant és ordított Antonia után, aki még csak egy pillantásra sem méltatta őket.
– Mehetünk – jelentette ki, aztán meg sem várta, hogy a legjobb barátja, vagy éppen az asgardi reagáljanak, szavai nyomatékosításaként elindult a kijárat felé.
Loki azonnal felpattant, aztán utána sietett, így ő volt az első, aki utolérte, míg az ezredes tisztes távolságban lecövekelt tőlük. Ha a nő nem lett volna ennyire feldúlt, egészen biztos a szemét forgatta volna, látván, mit művel a barátja.
– Királynőm... – kezdte gyengéden a mágus.
– Pofán küldjelek a páncélba bújtatott öklömmel? – érdeklődött teljesen komolyan a nő. Egyáltalán nem volt kedve az asgardi mézes-mázas szövegeihez, meg úgy egyáltalán senkihez.
– Nem, nem kell, de talán elmondhatnád, mi bánt.
– Az élet, az bánt – kezdte leoldani magáról a hordozót, majd nemes egyszerűséggel a döbbent isten kezébe nyomta a lányukat.
– Mire készülsz? – kérdezte meglepetten, fél szemével Cerise-re figyelve, majd összevonta a szemöldökét.
– Rágyújtok – kotort elő a retiküljéből egy gyújtót, és azonnal lángra lobbantotta vele a ki tudja honnan a szájába kerülő cigarettát. – Menj arrébb, Cer ne szívja.
Loki engedelmeskedett neki, és csendben maradt, habár lett volna hozzáfűznivalója a dologhoz.
– Elmondod végre, mi történt? A hercegnőnk szerint kiabáltál és kiakadtál.
– Ezek a faszok azt akarják, hogy más legyen a tulajdonos, mert szerintük túl felelőtlen vagyok. Nincs elég gondom, nem bámulnak épp elegen téged úgy, mint akik már csak szemmel megfektetnek... – hadarta, az utolsó mondata pedig jókedvű mosolyt csalt a férfi ajkaira.
– Szóval féltékeny vagy? – nevetett.
– Kuss legyen! Tedd inkább hasznossá magad, szállj be, mindjárt elszívom – intett az autó felé.
– A szokásosnál is morgósabb vagy. Női bajok?
– Adok én neked olyan női bajt, hogy évezredek múlva is megemlegeted! Szerinted fehérbe lennék akkor, zsenikém?
– Jól van, felfogtam – sóhajtotta, majd a további konfliktus elkerülése érdekében inkább beszállt az autóba.
Toni néhány perccel később csatlakozott, és továbbra is szótlannak bizonyult. Rhodes valamilyen hülye indokkal kihúzta magát az együtt utazás alól, az isten pedig sejtette, hogy csak egy kis kettesben töltött időt akar nekik adni. A nő azonban nem volt vevő körülbelül semmire, még csak beszélgetni sem tudott vele, megcsókolni pedig nem volt bátorsága, mert be kellett vallania, hogy igenis fél attól, leharapja a fejét.
– Antonia – ejtette puhán a nevét, remélve, ezzel felhívja a figyelmét. Mindössze egy felvont szemöldököt kapott válaszul. – Ne idegeskedj, rendben? – fogta meg óvatosan a kezét.
– Te könnyen beszélsz, nem szakadt az egész világ a nyakadba – horkant fel Tonia.
– Kérlek... Legalább a lányunkért. Eléggé feldúltad, remélem, tudod.
– Alszik?
– Igen.
– Antonia... – hajolt hozzá közelebb.
– Ne – simította a mutatóujját a férfi ajkaira. – Bár tinédzserek lennénk, bár minden olyan könnyű volna – sóhajtotta.
– Ami azt illeti, midgardi években nem lennék több tizennyolcnál – kuncogott.
– De én már túl vagyok a negyvenen.
– Ez csak egy szám, királynőm. Ne aggodalmaskodj emiatt is – lehelte, szinte az ajkaiba.
– Veszélyes játékot űzöl, tudsz róla?
– Mi a baj? Amióta csak elindultunk a hotelból, feszült vagy.
– Semmi – vágta rá azonnal, majd elhúzódott, és inkább az ablakon való kibámulást választotta.
A további út csendben telt, a nő pedig a hotelba érve üzleti ügyek intézése címszó alatt elvonult. El is feledkezett arról, hogy Cerise még mindig Lokinál van, és a későbbiekben sem tűnt úgy, hogy egyáltalán eszébe jutott volna. Estefelé aztán az isten úgy döntött, most már tényleg visszaszolgáltatja az anyjának a lányukat, azonban a hálószoba ajtaja előtt megtorpant.
– Nézd, Steve... Nem, nem... De... Mégis miért kéne harcolnunk? Hogy kettőnkért? Kettőnk ügye le van zárva. Ne keress, ne hívj, nem leszek elérhető az elkövetkezendő néhány hétben.
Loki már azt hitte, itt véget is ért a beszélgetés, és diadalittasan vigyorgott, azonban csak egy rövid csend következett, azután Tonia ismét megszólalt.
– Megígéred? Én is szeretlek, de... Sajnálom, én csak össze vagyok zavarodva, és nem tudom, hogyan tovább... – fúlt el a hangja. – Sajnálom, hogy nem szóltam neked, csak gondoltam... Igen, Rhodey-val vagyok. Rendben. Ne haragudj, hogy így viselkedtem, ráadásul pont a szülinapod előtt. Igen, már én is alig várom. Szeretlek, de most mennem kell, mert Cert el kéne altatnom. Igen, nagyon, nagyon szeretlek. Köszönöm. Örülök, hogy meg tudtuk beszélni, és alig várom, hogy veled legyek. Szeretlek, Steve.
Az istent hideg zuhanyként érték a hallottak, minden egyes mondat után egyre csak halványodott a mosolya, míg teljesen el nem tűnt. Nem értette mi történik, hogy miért, hiszen a múlt éjjel a nő teljesen mást mondott neki, másképp viselkedett vele, és végre úgy érezte, hogy révbe értek, azonban elég volt egyetlen telefonhívás, ami szétzúzta azt a kellemes melegséget a mellkasában. Rég halottnak hitt szíve ismét jéggé fagyott, és ha csak egy kicsit kevesebb önuralma van, teljesen összeomlik.

Nem maradt ideje arra, hogy visszamenjen a lakosztály nappali részébe, a sokk és a kín, annak egy egészen újfajta változata megdermesztette. Hallotta Toni lépteit, és mozgásra akarta bírni a saját lábait is, azonban képtelen volt rá. A zseni egyre csak közeledett, végül meglepetten torpant meg mindössze egy fél méterre tőle. Látta a bűntudatot a szemében, szinte egy egész bocsánatkérést olvasott ki a gyönyörű íriszekből, de ez nem csillapította a fájdalmat, sőt, csak újabb adag, a testét megbénító borzalom ömlött az ereibe. Mindössze egy keserű mosolyra futotta, mielőtt visszaadta volna a lányukat, majd sarkon fordult, és zakatoló elmével, szilánkosra repedt mellkassal indult el valamerre, bármerre, azonban Antonia utána szólt.
– Azt hittem, elég okos vagy ahhoz, hogy rájöjj, ez csak egyetlen éjszaka erejéig tartott – jegyezte meg élesen, azonban az arca, a tekintete teljesen mást mondott.
– Azt hittem, elég okos vagy ahhoz, hogy rájöjj, semmit sem számítasz, te ostoba halandó – replikázott metsző vigyorral az ajkain, mielőtt valóban átgondolta volna, mit is mond valójában.