Kasszandra

A Végtelen Háború teljes értékű előzetes után egyszerűen nem tudtam csendben maradni.
Rövidke, nem épp könnyed szösz egy csipetnyi mitológiával.
Jellemzõk: Dráma, Sötét, Angst, Egyperces
Figyelmeztetések: Kínzás, Felkavaró tartalom

Az érzés az évek múlásával sem kopott meg, pontosan emlékezett rá, milyen volt a semmiben zuhanni, összeszoruló torokkal várni a halált. Szíve a torkában dobogott, mellkasára mázsás teher nehezedett, mely lehetetlenné tette a lélegzetvételt, lehunyt szemhéjai mögött pedig egy ismeretlen film képkockái pörögtek.
Jéghideg kékség, ökölbe szoruló arany, fenyegetően fölé tornyosuló kozmoszlila, a nyelőcsövébe vájó sziklák rettenetes súlya. Selyempapír alól felsejlő karmazsin, a tüdejében szirmot bont a légszomj, sikoltó fém, mintha csak a bőrét tépnék, dobhártyáján még percekig visszhangzik egy közeli alak gyötrelmes üvöltése. Retináját bíbor borítja, s minden csupa kín, koponyája szétrobbanni készül, talán csak a keserves ordítás zenél a csontjaiban, majd megfáradt porhüvely puffan sóhajtva a porban. Eltiport halántékát édes diadal csókolja, gyönge ujjai alatt a kihűlő hús rothadó virágokat rügyez, az anyaföld pedig mohón issza a folyékony, még épp testmeleg életet. Léte emberforma szelencéjét bajtársak feltépett mellkasából kihajtó bordák ölelik körbe, dobogásban megfáradt szívek sikoltják, élettelen ajkak suttogják: Ó, Kasszandra, Kasszandra! Ó, Kasszandra, te láttál hidegebbet, szemed tükrében megcsillant gyilkosunk, megmondtad, itt a vég, átkozott boszorkány, Kasszandra!
Tonynak hatalmasat kellett nyelnie. Körötte minden romokban állt, társai messze tőle, ki tudja, élve vagy holtan, páncélja szerteszét szaggatva, szabálytalan darabokban borította csak a testét, a törmelék gyengéden ölelte körbe, de amint mozdulni próbált, szorítása megkeményedett, s nem engedte szabadulni. Csatakos tincsei a homlokára tapadtak, a levegő pedig sipítva áramlott a tüdejébe, de tekintete veszélyesen villogott, ahogy zihálva felemelte a fejét, hogy farkasszemet nézzen az ellenségével. Az Őrült Titán kínzó lassúsággal közeledett, arcát diadalittas vigyor szelte ketté, a férfi agyát pedig mindeközben megmerevedett pillanatok töltötték be, a rémálomnak, oxigénhiány szülte illúziónak hitt látomás karcos, szemcsés mozzanatai. Vasmarok záródott a torka köré, majd könnyedén kiemelte tehetetlenségéből, Tony pedig nem ellenkezett, hisz számára még mindig a döbbenet jégvirágai csipkézték a minutumot.
-    Bátran harcoltál halandó, de elbuktál, mint ahogy mindannyian el fogtok – dörmögte kéjes elégedettséggel Thanos csak néhány centire a zseni arcától. – Láttalak, mikor elpusztítottátok a seregem, s te is engem, hisz a rémülettől tágra nyílt szemeidben megpillantottam a tükörképem.
A mellkasa vibrált, mikor a titán felröhögött, mire mondani akart valamit, de ajkai hasztalan formázták a szavakat, hang nem hagyta el a száját, csak levegőért fohászkodó, néma ima. Szabadulni próbált, minden csepp megmaradt erejét arra fordította, hogy lefeszegesse a hatalmas ujjakat magáról, azonban néhány másodpercnyi kitartó, ám hasztalan kísérlet után karjai beletörődve hullottak a teste mellé.
-    Az istenek ugyan látomásokkal áldottak meg téged, de szavaidat hitetlenséggel átkozták. Te próbáltad elmondani, hogy sorsotok hamarosan be fog teljesedni, ám kétkedő fülekre találtál, mikor pedig cselekedni igyekeztél, csak mindenkit magadra haragítottál. Ó, micsoda tragédia! Pedig te igazat szóltál, szegény, szerencsétlen Kasszandra! – sóhajtotta.
A levegő tovább rezgett, de a hangok csak értelmetlen morfémákat alkottak, majd azok is elhallgattak. A jelen tünékeny szövete néha megszakadt, először csak miniszekundumokra, aztán egyre hosszabban elnyúló, végtelen pillanatokra. Remegett a csend, s elbódult a sötétség, eszméletét vesztette a megfáradt tudat, a hitetlenek pedig azt kántálták szüntelen „Légy átkozott, Kasszandra!”.